Nyakamat teszem rá, hogy Santoriniről mindenkinek egyből a fehérre meszelt épületek és a kék kupola jut eszébe, esetleg a páratlan naplemente. Ami teljesen helyénvaló. Viszont ennél sokkal érdekesebb meglepetéseket tartogat a sziget.
Madártávlatból úgy néz ki, mintha a görög istenek félkör alakúvá tervezték volna a szigetet, azonban valójában ez a különleges forma egy vulkánkitörésnek köszönhető. Nagy valószínűséggel e természeti katasztrófa vetett véget a krétai minószi civilizációnak is kb. i.e. 1600-ban.
A sziget földrajzi elnevezése Thira, vagy másképpen Fíra, az ókorban pedig a Kallístē nevet viselte, amelynek jelentése a legszebb. Jelenlegi nevét a velenceiektől kapta, akik egy katolikus templomról, Santa Iriniről nevezték el. Körülbelül 15000 ember lakja a szigetet, azonban egy év alatt 1,5 millió turista is megfordul itt.
És a panoráma, amit Gugli anyánk kidob, ha rákeresünk Santorinire. A fehér házak és a kék tetők a sziget északi csücskében, Oiában. A színválasztás oka nagyon egyszerű: bár szebben hangzana azt mondani, hogy a görög zászló felé mutatják ki ily módon a tiszteletüket, a fehér a tisztaságot, a kék pedig az eget és a tengert jelképezve, a valóság az, hogy régebben a fehérre meszelt falak jelentették a legolcsóbb módját a napsugarak ellen, amelyek így kevésbé hatoltak be az épületekbe a forró nyári napokon.
Érdekesség még, hogy Santorinin több templom található, mint lakóház. Bár ezek a kegyhelyek nagy része privát, sok helyre beengedik a kíváncsiskodó turistát is. A képen két templom is található: előtérben lévő Szent Szpiridon nevét viseli, míg mögötte lévő az „Anastaseos”, vagyis Krisztus feltámadása nevű egyházhoz tartozik.
A sziget méltán híres a káprázatos naplementéjéről, amelyet talán a legjobb egy méregdrága étterem teraszáról csodálni egy pohár helyi bor társaságában.
Azonban nem volt ez mindig így, hisz a görög szigeteket felvirágoztató turizmus az utóbbi néhány évtized terméke. Mivel Santorinin egy árva folyó sem található, így a 90-es évekig a helyiek legfőképp vödrökbe gyűjtötték az esővizet, illetve importálták az ivóvizet az ország más részeiről. Szerencsére ez a probléma napjainkban már többnyire orvoslásra került egy sótalanító üzemnek köszönhetően. 60-as évekig még áram sem volt a szigeten, így nem csoda, hogy rengeteg lakos hagyta el a meseszép szigetet a jobb remény életében, hátrahagyva a néhány kitartó halászt, na és persze a szamarakat.
És ha már szamarak, akkor tudni illő, hogy a sziget lakói nem csak a templomokat szeretik, hanem a szamarakat is. Olyannyira, hogy ilyen nemes állat él Santorinin, mint ember, és még szobrokat is állítottak nekik szerte a szigeten.
A legfelkapottabb szamarak kétségkívül a Firaiak, mivel a kikötőből a városba 600 lépcsőfok vezet felfele. Na már most ki menne gyalog, ha cocókázhat is? És a szamártartók is jól járnak, hisz a német nyugdíjasokból jól meg lehet élni. Csak szegény állatokat nem kérdezi meg senki…
A hagyományos helyi esküvőkön még a menyasszonyt is egy szamár szállította el a templomig, majd pedig vissza.
Könyv: Lee Il-Sun: Káprázatos Görögország
Eszközök: Faber-Castell és Leon ceruzák
Róka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: