Színezd ki!

Séta Santoriniben – 1. rész

Nyakamat teszem rá, hogy Santoriniről mindenkinek egyből a fehérre meszelt épületek és a kék kupola jut eszébe, esetleg a páratlan naplemente. Ami teljesen helyénvaló. Viszont ennél sokkal érdekesebb meglepetéseket tartogat a sziget. Madártávlatból úgy néz ki, mintha a görög istenek félkör alakúvá tervezték volna a szigetet, azonban valójában ez a különleges forma egy vulkánkitörésnek köszönhető…. Tovább »

Róka is elősündörög

Spontán ember vagyok. Spontán veszem meg 30 napon belül a második készlet színesceruzámat, és spontán mondok le emiatt a pizzáról, és spontán eszek helyette két napig tejfölös tésztát. De nem baj. Mert beszippantott a színezés a legszínesebb bugyraiba. Illetve először a kék tollas bugyraiba. Mert első színezős élményem – ahogy azt már Csiny is említette-,… Tovább »

Ezt színezzük – 1. rész

Johanna Basford: Bűvös Erdő Életem első felnőtt színezőkönyve, beleszerettem, és általa az egész színezésbe. Hirtelen döntés eredménye a mi kis románcunk: Csiny hozott egy színezőt, színeztünk, hazafelé pedig felszedtem a drágámat az Alexandrából. Kicsit döcögősen indult a kapcsolatunk, mivel általa kezdtem kiismerni a fajtáját, az egész színezést. Mára rendeződött a viszonyunk, bár szeretőket azért tartok… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!